-Szia, te nem fázol?
-De. Rohadt hideg van itt. Ha tudtam volna, nem vállalom. A bezártságot is unom.
-Figyusz, mi most élünk?
-Ekkora hülyeséget, meg hogy kérdezhetsz?
-Bocs, de nekem ez az első emberi köröm, nincs még igazán tapasztalatom.
-Na, ez meglátszik. Én már a vége felé járok, talán ez az utolsó, aztán végre kiléphetek. Legalább is remélem. Csak ezért vállaltam.
-Kilépni? Honnan?
-Honnan-honnan? Hát a körforgásból.
-Nem értelek, én alig vártam, hogy ember lehessek.
-Sajnállak, barátocskám. Félek, csalódni fogsz.
-Nekem csak jó tapasztalatom volt az emberekkel.
-Persze, mert eddig állat voltál. Lefogadom, hogy nem vágómarha.
-Nem, kutya.
-Na, ja. A kutyákkal rendesek. De látnád csak egymással milyenek.
-Miért, milyenek?
-Majd meglátod. Megtapasztalhatod a saját bőrödön.
-Segítesz majd nekem?
-Sajnos nem tehetem. Nem sokáig leszek melletted.
-Neeem???
-Te semmiről se tudsz? Hogy vállalhattad ezt az egészet?
-Úgy örültem, hogy ember lehetek, hogy az első felajánlott megtermékenyített petesejtbe beugrottam.
-Na figyelj, akkor én kell felvilágosítsalak. Ha minden a tervek szerint történik, holnap a testünket felengedik és életre kelünk. Beültetnek. Örülhetünk, mert fél év fagyi léttel megúsztuk. Képzeld csak el, vannak, akik éveken át fagyoskodnak, hogy aztán végre élhessenek, vagy kiléphessenek. Én nem tudom, veled mi lesz, de én hamarosan kilépek. Ennyit vállaltam csak. Szerintem belőled sem most lesz ember, ha csak nagyon meg nem kapaszkodsz…
De ne sok jóra számíts! Az ország, ahol a testünk a hűtőben várakozik, lassan elszegényedik. Az apádnak mondott férfi hamarosan meghal, miután a nyereményautója próbaútján találkozik egy álmos kamionsofőrrel, és a nő, aki majd anyád szerepét vállalja, egyedül marad küzdelmeiben, férj, pénz és lakás nélkül. Gondold meg, mit akarsz.
Ó, ne pityeregj már. Azért nem olyan borzasztó ez… És különben is, még rengeteg lehetőséged lesz…
-De már annyira vártam! És ez a hideg. Soha nem fáztam ennyit. Igazán kutyául érzem magam.
