Péter ott feküdt a családi ágyban. Felesége vidéken. Érezte a mellette szuszogó testet. Csukott szemmel is látta a barna mellek nyugodt hullámzását. Uuutálta.
Forgolódott, a bűntudat nem hagyta nyugodni. Pár órája még őrült extázisban csókolta-falta kedvesét. Boldog volt. Akkor! Vad és szabad. Most nyomorultul szenvedett. „Bárcsak vissza tudnám fordítani az idő kerekét” – töprengett magában, imaként morzsolgatva a ki nem ejtett szavakat. Elaludt.
Még sötét volt odakinn, amikor felébredt. Nem volt ereje felkelni. Várt. A barna test még mindig ott volt, nem tűnt el. Az utcáról lámpák fénye szűrődött be a redőny résein keresztül.
Ráfeküdt a nőre s kissé megpuhult nemi szervét beillesztette a lucskos-nyálkás hüvelybe, majd altestét vadul löködve kiszivattyúzta a nőből a fehér folyadékot. Erőtől duzzadó szerszámát kirántotta, s kedvesét egyetlen mozdulattal álló helyzetbe emelte. Csókolóztak, s közben öltöztetni kezdték egymást. Júlia lecsókolta Péter arcáról a rúzst, majd csípőjét lágyan ringatva kibillegett a konyhába. Egyetlen szívással meggyújtotta az asztali gyertyákat. Mosolyogva úszkáltak a szemek tavában, simogatták egymást, s vágycsökkentő meleg érintések közben visszahányták a poharakba a bort, a tányérokra a pizza szeleteket. Péter felállt. Összecsomagolta a pizzát. Csengettek. A pizzás fiú jött, hogy elvigye a dobozba zárt illatos, forró falatokat.
Lassacskán Júlia is szedelőzködni kezdett, még egy kis rúzst kent a szájára Péter nyakáról, majd kiment, távoztában még kacagva megnyomta a csengőt. Péter mosolyogva, remegő kézzel csukta be utána az ajtót.
Belesüppedt a nagy bőrfotelba és olvasni kezdett…
