A Hagyományos Kínai Orvoslás lehetséges szerepe a beteg ellátásban

Dr.Hamvas Szilárd

A Hagyományos Kínai Orvoslás (következőkben HKO) említése a magyar kollégák körében legalább annyi negatív indulatot vált ki, mint amennyi csodálatot kelt. Érdemes talán néhány szó erejéig kitérni a negatív érzések eredetére.

Az emberekben, az orvosban épp úgy, mint betegében mindig élt és ma is él a csoda várás. A messziről jött orvoslás a maga ismeretlen és „ködös” terminus technicusaival, szokatlan gyógyítási eszközeivel -melyből például a Qi Gong látszólag nagyon közel áll a manapság oly elterjedt kézrátételes gyógyításhoz- alkalmasnak tűnt a csoda beteljesítésére. Csodák persze nincsenek. A HKO még szakavatott kézben sem csoda gyógymód, megtanulása pedig nem kisebb dolgot követel az erre vállalkozótól, mint hogy adja fel megszokott racionális gondolkodásmódját és egy tőlünk, európai embertől szokatlan gondolkodást, a jobb féltekei gondolkodásmódot sajátítsa el. (Ez a gondolkodás sok vonatkozásában hasonlít az álmok munkamódjához, ettől egyrészt varázslatosan szép, másrészt bosszantóan nehezen követhető.) A keleti ember gondolkodása analogikus, szintetikus, holisztikus, a cirkuláris folyamatszemlélet jellemzi a lineáris gondolkodás helyett, illetve az „és-és” logika az általunk megszokott „vagy-vagy” logika helyett. (Analogikus például amennyiben belső nedvességként említ bármely olyan panaszt okozó állapotot, mely nedves helyen való tartózkodás következtében kialakuló panaszokhoz hasonlít.) Más példa szintén az analogikus gondolkodásra, hogy a meridián rendszert a rizsföldek öntöző csatornahálózatához hasonlóan képzeli el. Holisztikus, de nem csak a szokványos európai értelemben, amennyiben test és lélek összefügg, hanem ez a holisztika kiterjed az egész kozmoszra. A belső mikrokozmosz összefügg a külső makrokozmosszal. Mi is ismerjük és oktatjuk, hogy tavasszal több a bipoláris affektív zavar, gyakoribb a gyomorfekély fellángolása, de elfelejtettük, hogy tavasszal „kibontott hajjal sétáljunk a kertben”, s az egy télen át dédelgetett álmaink megvalósításához ekkor kell hozzáfogjunk.

Cirkuláris, azaz nem csak a lelki bajok okoznak testi betegségeket, hanem a test betegségei is megnyilvánulnak lelki bajokban. Valójában az ember (durva egyszerűsítéssel) három szintre bontható fel. A psziché leginkább szublimált szintjére, az energia vagy kínaiul Qi szintjére és a test anyagi megnyilvánulásának szintjére. Valamely hibás lelki működés megbetegíti a test egy bizonyos szervét, de ezt az energia háztartás megzavarásán keresztül éri el. Például a töprengés megzavarja a Föld elem funkciókörét, ezzel a Lép Yang energiájának lemerülését okozza, mely emésztési zavarban, például hasmenésben nyilvánul meg. Ugyanakkor a folyamat fordítva is igaz, a lép Yang energiájának csökkenése töprengést, állandó tépelődést, döntésképtelenséget okoz. Éppen ez a cirkularitás ad lehetőséget a beavatkozásra. Az akupunktúra az energia szintjén avatkozik be a folyamatokba, és mind a testi működések irányában, mind a pszichés folyamatok irányában kifejti hatását, segíti a szervezetet az egyensúlyi állapot elérésében. A cirkularitás feed-back folyamatokat is takar, melyek általában az egyensúly irányában hatnak, védik a szervezetet. Bizonyos helyzetekben viszont „ördögi önrontó körként” funkcionálnak. Például a hasmenés elviszi a Lép Yang energiáját, ugyanakkor a Lép Yang energiájának csökkenése hasmenést okoz. Ezen esetekben a beavatkozás elkerülhetetlen. A HKO elmélete, diagnosztikai gyakorlata elválaszthatatlan a Kínai Univerzizmus vallási világnézetétől, a benne való otthonos mozgás szinte törvényszerűen Univerzizmus követővé alakítja a vele dolgozókat. (A Kínai Univerzizmus, részben sámánisztikus örökségen, részben a Taoizmus filozófiáján, harmadrészben a Konfuciánus erkölcsi normarendszeren alapul.) A fent felvillantott, gondolkodásunk átformálását igénylő szépségek, melyek egyben a HKO megtanulását, megértését nehezítő problémák is, bizonyára sokakat elkedvetlenítettek. Egyetemi oktatásunkra sajnálatos módon jellemző, hogy elmerevíti gondolkodásunkat, s az amúgy is túlhajszolt orvosok könnyen félrelökik a nehezen érthető „varázskönyveket”, s a HKO elméletét nélkülöző, száraz, de „érthető” pont receptúrákat kínáló műveket részesítik előnyben. A baj csak az, hogy akupunktúrát színvonalasan nem nagyon lehet végezni az elmélet átható ismerete nélkül, s a pont receptúra alapján dolgozni próbáló orvost könnyen kudarc éri, mely természetesen elkedvetlenít, s belső ellenállást épít ki a „sértettben”, aki ezzel védi amúgy társadalmilag is megtépázott orvosi önképét.

A negatív érzések másik forrása a felelőtlenül „gyógyítók” demoralizáló munkájának eredménye. Azokra a sokszor nem orvos kollégákra gondolok, akik myocardiális infarctust, akut pszichotikus állapotot, malignus folyamatot kezdtek el kezelni, leállítva a beteg gyógyszeres kezelését, kihasználva a súlyos betegek irracionális csoda várását. Maguknak hasznot húztak, vesztükbe rohanó betegeiket pedig a rohanásban segítették.

Mi hát az előnye ennek az orvoslásnak? Hogyan illeszthető be a családorvos gyógyítási gyakorlatába?

Legnagyobb előnyét a szemléletmódja adja. A HKO egyik alapvető jellemzője, hogy a megelőzést tekinti fő feladatának. A betegségeknek (csakúgy, mint az embernek magának) három egymásra épülő, egymástól élesen el nem választható szintjét különbözteti meg. Ezek a fentebb tárgyalt psziché, az energia és az anyag szintjei. A kínai orvos elsősorban az energia szintjén megjelenő változásokra figyel, ennek diagnosztizálásában segíti őt a nyelv és nyelvlepedék alapos vizsgálata, a pulzus 6 ponton való vizsgálata, és az időnként mindannyiunkat – beteget és a panasz áradatot hallgató orvosát egyaránt – bosszantó apró panaszokra való fokozott figyelés. Például izzad–e a beteg, mikor izzad, milyen ízt érez a szájában, hogyan alszik, hogyan ébred, ha fáj a feje, hol fáj, hogyan fáj, mi váltja ki, mi enyhíti, milyen a széklete színe, hideg-e a lába stb.

Az apró panaszokra irányuló kérdések és egyéb diagnosztikai módszerek (pulzus, nyelv stb.) segítségével megállapítja, hogy energia hiányos, vagy kóros energiák többlete által kiváltott betegségről van-e szó. Vizsgálja a betegség Yin vagy Yang természetét. (A Yin a világ női principiuma, ide tartozik a víz, a nyugalom, a befogadás, a Hold, a sötétség, stb. A Yang a világ férfi principiuma, ide tartozik a tűz, a mozgás, a behatolás, a Nap, a fényesség stb.) Vizsgálja, hogy az Univerzum 5eleme közül melyik elemhez tartozó szervek érintettek. (Az 5 elem a Tűz, Föld, Fém, Víz, Fa. A besorolás során analogikus kapcsolatokat követ. A Föld táplálja a rajta élőket. Így a Föld elemhez tartozik a testi táplálás és a pszichés értelemben vett táplálkozás, a tanulás is.) Egy HKO-ban jártas akupunktúrás orvos a kezelés során részben az érintett szerv lokális pontjait, az adott lokális ponthoz tartozó meridiánok távoli pontjait, és az energetikai állapot rendezését szolgáló pontok kombinációját alkalmazza. Kezelését diétás és életmódot befolyásoló tanácsokkal egészíti ki. Mint minden gyógyító módszer esetén, itt is szükséges a beteg együttműködési készsége, de nem szükséges a beteg vakbuzgó hite a hatékonysághoz. Az akupunktúra nem placebo kezelés!!! Mint bármely más hatékony gyógymód esetén, rossz indikációval ártani is lehet. (Például Nedvesség kórképek estén Yin töltés az állapot romlását okozza.) A beavatkozás szintjéből következik, hogy elsősorban azon betegségek esetén hatásos, amikor a probléma az energia, illetve a funkció szintjén van. Például jól kezelhető akupunktúrával a gyomorsav túltengés, de gyomorfekély esetén nem veszi fel a versenyt a proton-pumpa gátlókkal. Általában hatékony a vegetatív szabályzás zavaraiban, immunrendszer betegségeiben, mozgásszervi panaszok kezelésében. Szintén a beavatkozás szintjéből következik, hogy nagy jelentősége van a korai, preventív jellegű beavatkozásoknak. A betegségek energia pangással kezdődnek, ilyenkor képalkotó eljárásokkal, labor vizsgálatokkal a betegség még nem mutatható ki, de a HKO eszközeivel a diagnózis és a kezelési terv felállítható. Erre mondja Huang Ti Nei Jing-ben a császár tanító mestere: „Ne akkor kezdj el kutat ásni, amikor megszomjaztál.”

Nagy előnye, hogy az egyensúlyt úgy állítja helyre, hogy maga a kezelés nem része ennek az egyensúlynak. Például hypertónia esetén, bár nem hat olyan gyorsan és olyan erővel, mint egy ampulla vénás béta-blokkoló, de az egyensúlyi folyamatot helyreállítja, a beteg így nem kényszerül egy életen át tartó gyógyszer szedésre. Természetesen fontos a kiváltó ok megszüntetése vagy legalább enyhítése. Az állandóan hideg ételt rohanva elfogyasztó páciens Lép Yang energiájának töltéséhez elkerülhetetlenül szükség van az étkezési szokások reformjára. Pszichés terhek, kiváltó okok esetén szükség lehet pszichoterápiára is.

Modern világunkban az akupunktúra által hatékonyan kezelhető betegségek esetén a legfőbb etiológiai faktornak a pszichés zavarok tekinthetők. Ezek megoldása nélkül a páciens hamarosan újra létrehozza ugyanazt az energia zavart, ami a betegségét okozta. Például, aki nem képes érdekeit asszertíven megvédelmezni, s akár munkahelyi, akár családi kapcsolataiban folyamatosan lenyeli negatív érzéseit, indulatait, elnyomja haragját, az megbetegíti a FA elemhez tartozó funkciókört és energia pangást hoz létre. Így például magas vérnyomás betegség jön létre, vagy más „locus minoris resistentia” esetén epés panaszokat okoz magának. Az ilyen pácienst nem elég energetikailag rendbe hozni, meg kell tanítani a maga érdekeiért való küzdésre is. Az akupunktúra ez esetben az, ami a zajló folyóban fuldoklónak a mentőöv. De nem engedhetjük vissza a folyóba addig, amíg meg nem tanul rendesen úszni, s ezt a cél szolgálja a pszichoterápia.

A HKO további előnye, hogy csak szemmel, füllel, kifinomult tapintással és néhány tűvel rendelkező orvos – ezen rendszer keretein belül – egy személyben képes diagnosztikai és terápiát kivitelező egységként működni. (Természetesen nem helyettesítheti a pulzus diagnosztika a modern laborvizsgálatokat, sem a képalkotó eljárásokat, de az akupunktúrás diagnózishoz ezek nem szükségesek.) A korábban bosszantóan panaszkodó páciensekről kiderül, hogy jó tünetmegfigyelő képességükkel segítik a diagnózist, és sikeres beavatkozás esetén az energia pangásból fakadó kellemetlen „itt fáj-ott nyom” tünetek eltűnnek.

Végül a nehézségek közt említett új világkép megtanulása gazdagítja világunkat. Hisz valójában egy „árnyék világban” élünk, ahol több dimenziós tárgyaknak csak egy megvilágításból adódó kétdimenziós árnyképét látjuk. Egy új gondolkodás új megvilágításból adódó újszerű „árnyékképpel” ajándékozza meg a kíváncsi vállalkozót.