Apa és trauma

MAKOMP V. Konferencia 2023. 06.03.

Szerző: dr.Hamvas Szilárd

Bevezető

Előadásom két részből áll. Az első részt egyrészről egy ismételten megélt pozitív tapasztalat megosztásának vágya hajtja, mégpedig a Katathym Imaginatív képek használhatósága a pszichodráma protagonista játék fókuszkeresésére, mely egyben azt a tapasztalatot is magában fogalja, mennyire sokat ad -legalább is számomra- az a lehetőség, hogy a képeket nem csak a psziché belső színpadán, de a külső színpadon is megjelenítjük.
Az első rész másik gondolati eleme egy belső tépelődés, mely a társadalmi változások énfejlődésre gyakorolt hatásával kapcsolatos. Mi az apa szerepe egy tradicionális családban? Melyek azok az időszakok, amikor az apai jelenlét fontos? Hogyan változik ez a XXI-ik században? Az eset példákhoz való szándékos ragaszkodás miatt, a kérdésnek csak egyetlen aspektusát fogom tárgyalni.
Az előadás második része lazán kapcsolódik az apa témán keresztül az első részhez. Alapját egy meg nem valósult workshop képezi, melynek témája a trauma kezelés elakadásait, nehézségeit célozta volna.

Első rész, gondolati háttér: Mater certa est, pater semper incertus

Az apa szerepének fontosságára az Anorexiás betegekkel való munkám szájba rágósan felhívta a figyelmemet. Egy lány gyerek esetén az apa jelenléte az ödipális időszakban elősegíti az anyával mint vetélytárssal való rivalizálás és anyával való azonosulás együttes megélésén keresztül az ambivalencia tolerancia kialakulását. De, azt gondolom, ennél fontosabb, talán az anyai tükrözés fontosságához mérhetően jelentős tapasztalat az elfogadottság élménye, mindkét szülő részéről.
Az ősi Rómában az apa (pater familias) korlátlan hatalma (patria potestas) nyilvánult meg abban a szokásban, mely szerint az újszülött csecsemőt a szülésnél segédkező bábaasszony az apa lábai elé helyezte a földre. Ha az apa felemelte gyermekét, akkor ezzel kifejezésre juttatta eltökélt szándékát annak felnevelésére. Az újszülött felemelésének ezt a gesztusát „levatio”-nak nevezték, ugyanis az anyák Levana istennőhöz imádkoztak, hogy hasson oda, az apák neveljék fel újszülött gyermekeiket. (Pukánszky, 2006)
A földön maradó csecsemő osztályrésze a kitevés lett. Volt Rómában egy olyan szentély, ahová kitették azokat a gyerekeket, akiket a szülei nem tudtak felnevelni. Az itt hagyott gyerekek esélye a túlélésre jelentősen nőtt, ugyanis bárki, aki adoptálni szeretett volna egy gyereket, az rendszeresen látogatta a szentélyt. Ezzel szemben, ha elhagyott helyen hagytak egy csecsemőt, annak az esélye a túlélésre minimális volt. Így az apai elfogadás az életben maradást jelentette.
Manapság, a patchwork családok korát élve, talán nem is annyira a sajátnak való elismerésen van a hangsúly, sokkal inkább magán az elismerésen, elfogadáson. „Lehetek-e az, aki lenni szeretnék, vagy szüleim képére kell formáljam magam?” Az anyai elfogadás, a megfelelő jelzett tükrözés segít abban, hogy a gyerek megtanulja felismerni, tartalmazni és tolerálni negatív érzéseit. Közel ennyire fontos, a belső szelf-csírák bontakozását jelző érdeklődések, vágyak tükrözése, elfogadása, illetve ezeket tartalmazó alanyközi tér és külső valóságban is megnyilvánuló tér biztosítása ahhoz, hogy az egyén saját belső potenciáit kibontakoztassa, miközben megéli a szeretve lenni biztonságos érzését.

Gyakorlati háttér

A 2021-es MAKOMP konferencián már bemutatásra került a Katathym Imaginatív képélményen alapuló pszichodramatikus protagonista játék fókusz keresés módszere. Ennek gondolati előzményeként szolgált a két pszichoterápiás módszerben, a Pszichodrámában és a Katathym Imaginatív Pszichoterápiában, más nevén Szimbólum drámában is megjelenő „dupla mintha valóság” ismertetése a MAKOMP 2019-es konferenciáján.

150 órás önismereti célú pszichodráma csoportban KIP hívóképeit használjuk. Bejelentkező kör és bemelegítés után relaxáció, majd imagináció következik. Az imaginált képet a csoporttagok megrajzolják, majd a rajzolt képhez fűzött néhány mondatos magyarázat alapján történik a protagonista kiválasztása. A pszichodráma játék első jelenete az imaginált képélmény megjelenítésével kezdődik. A módszer előnye, hogy a képélmény pszichodramatikus megjelenítése kiváltja a fókusz keresést, és „in medias res” módon, szinte azonnal, a személy számára fontos probléma bontakozik ki előttünk. A szimbolikus tartalmak térbeli elhelyezkedése, egymáshoz való viszonya, a megjelenített szereplők szájába adott mondatok hatására a képek megelevenednek, és játszi könnyedséggel hozzák be a képek mögötti tartalmat is. A pszichodráma foglalkozások során a Boldog emlékek és Művészetek háza képekkel indulunk, majd az elköteleződés után az alapképekkel folytatjuk a munkát, később pedig a csoportfolyamathoz illesztett képekkel haladunk.

Eset ismertetés (1)
A Hegy kép az ún. apai világ megjelenítését szolgálja. Részben a karrierrel kapcsolatos érzések, részben az apához való viszony jelenhet meg benne.
Az ismertetésre kerülő Hegy kép esetében a természeti jelenségek megszemélyesítésével egyszerre lesz jelen a primer nyelvi világ és a szekunder nyelvi világ síkja. A pszichodramatikus munka egyetlen jelenetben zajlik.
A játék címe: Egyensúly keresés
Háttér információ: Hajnalka eredeti végzettsége tanító. Négy gyermekes családban nőt fel, egy ikerpár lány tagjaként. Alapélménye, hogy ő, mint lány, kevesebbet ér. Apja mindig fiút szeretett volna. Két nővére van, ő ikerterhességből született, elsőként. Amikor az öccse is megszületett, apja ennyit mondott: „Na, ezt a fiút se adták lány nélkül…”
Férje sportoló. Három gyermeket nevelnek. A játék előtt rosszindulatú daganatra gyanús nőgyógyászati elváltozást találtak nála.
Az imaginációról készült rajzon egy nagyon érdes, sziklás, szúrós felszínű hegycsúcs látszik. A hegy oldalában egy kis nyiladékszerű barlang. A barlangban ül Hajni, nem jutott fel a hegycsúcsra. Előtte a völgyben azúrkék tenger, abban gyönyörködik.
Amikor a képet elkezdi felépíteni, balra U alakban 3 sziklát helyez el, akik a testvéreit jelképezik. A nyiladékhoz vezető úton ott áll egy nagy szikla, a férje, aki a hegyből szakadt ki, így képződött a nyiladék. A hegycsúcs az apa. Az apa már nem él, így őt székre állítva jelenítjük meg.
„Nézd, milyen nagy vagyok! Úgyse tudsz megmászni!”- mondja az apa.
Apa cégeit az iker öccse vette át. Annyit mond: „Tudom, neked se könnyű. Közel vagyunk. Nem tudunk egymásnak segíteni.”
Testvérei biztatják, de lényegi segítséget nem kap.
Férjével jó összhangban élnek, bár az utóbbi időben eltávolodtak egymástól. Ennek oka, hogy Hajni változott, a férje nem. Férje szeretné, ha Hajni mellette maradna, így szól hozzá:
„Nem értem, mit akarsz! Mi hajt? Nem kell tovább menni, állj meg itt! Azért szakadtam ki a hegyből, hogy legyen ott neked menedék.”
Hajni a férjét jelképező kiszakadt kősziklának azt válaszolja: „Tudnom kell, milyen ott fent.”
……………………………………..
Hajni azt érzi, valami húzza.
Megjelenítjük ezt húzóerőt. Hajni „Elvárás”-ként definiálja. Ez az Elvárás azt mondja neki: „Azért húzlak, hogy olyan legyél, mint az apa.”
……………………………………..
Az úton felfelé haladva megjelennek a gyerekei, akik megölelik, ahogy elhalad mellettük. (Érdekes módon ők ugyan azok a Segéd-Ének, mint a három testvér.)
…………………………………….
Rendező keresni kezdi az Anyát.
Az Anya a földön fekszik. Le van taposva.
„Nem vagyok képes anyaként működni. El vagyok foglalva saját bajommal. Vegyetek észre!” – mondja az anya siránkozva.
Hajni az anyához: „Sajnállak. De nem nekem kellene Téged segíteni, Neked kellett volna nekem segíteni!”
Közben kihangosítjuk Hajni félelmét: „Csak ne olyan legyek, mint anyám…”
Anya válasza: „Nem is akarom, hogy olyan legyél, mint én. Büszke vagyok rád.”
……………………………………….
Hajni újra szól a férjéhez, megfogalmazva a szomatikus betegség egyik lehetséges gyökér problémáját: „Én lettem a családfenntartó. Nem biztosítottad, amit kellett volna! Heréket/golyókat növesztettem…”
Hajni kihangosított gondolata: „Szülőtársként élek a férjem mellett. Nem vagyok nő, a nőiességemet nem tudom megélni.”
………………………………………..
Hajni már majdnem ott van az apjánál, aki széken áll, magasan a többiek felett. Ez a szimbolika egyben az életen-kívüliséget is jelenti.
Surplus reality részeként az apa a lányához fordul: „Mi folyik itt? Nem tudtam, hogy ez zajlik. Hajni, nem kell ezt csinálnod! Ne haragudj! Sajnálom, hogy nem vettem észre.”
………………………………………..
Tükörből is megnézzük a képet. Felmerül további változtatás lehetősége. Hajni visszamegy a képbe.
………………………………………..
Nyiladék/barlang: „Körül ölellek, vigyázok rád. Én vagyok a nőiességed. Ülj le itt, és élvezd! Maradj, amíg akarsz!”
Hajni beül a nyiladékba, ahogy a kiinduló rajzban is láttuk: „Nem könnyű ide feljönni”- mondja.
Hajni az apához: „Nem akarok oda felmenni. Nincs értelme. Nem akarok belehalni.”
Apa válasza: „Nem kell felmásznod. Túl éles vagyok. Én csak látom a képet, de egyedül vagyok.”
Hajni válasza az apának: „Nem haragszom rád, megértelek.”

Magyarázat és értelmezés helyett idéznék néhány sort egy hozzánk, vezetőkhöz írt levélből:
“A hegyem megmászhatatlannak és reménytelennek tűnt, de minden mindegy alapon elkezdtem felmászni rá, mire felfedeztem rajta egy nagy barlangszerű bemélyedést, mely pihenőmül szolgált. A hegy lábánál fekvő hatalmas kősziklámról már akkor is tudtam, hogy az szakadt ki a hegyből, és gurult le a hegy lábához … Férjem volt az, aki mellett megélhettem az elfogadást, bátorítást, támogatást, hogy álljak ki magamért, ne menjek alá másoknak, vágjak bele, amibe soha nem volt merszem, – pl. felvételizni a pszichológiára – mert nem hittem magamban. Tőle pont azt kaptam meg, amit a szüleimtől kellett volna. Apámtól – a Hegytől – csak magas elvárásokat kaptam, gúnyos kritikába és alulértékelésbe csomagolva …
Ez a férfi -a kősziklám – viszont megadta mindazt, amire apám nem volt képes: érzelmi biztonságot, támaszt, elfogadást és a hitet magamban, a menedéket a hegyoldalban. Neki köszönhetem, hogy biztonságosabban tudok kötődni, hogy a személyiségem elkezdett változni.
… Közben azonban ő nem jött velem a változásban és szerepet cseréltünk. Szinte a gyerekemmé vált…”

Eset ismertetés (2)
Színpad kép Katathym Imaginációja alkalmas terápiás elakadások kezelésére. A megjelenő szereplők lehetőséget kínálnak a kép interperszonális és/vagy intrapszichés értelmezésére. Használható regressziós technikaként is.
Az esetben a megjelenített szereplők szájába adott mondatok hatására azok „kivetkőznek” színházi maskarájukból és a protagonista családtagjaivá válnak.
A játék során a regresszív imaginatív technikák módszeréhez hasonlóan visszafelé haladunk a múltba, majd az ott szerzett megértést és történet-átírást követően ismét visszatérünk az indító színházi jelenethez. Ott újra belépünk a munka kereteként szolgáló primer nyelvi valóságba, és ezen a szinten is átírásra kerül a trauma.
Háttér információ: Gizella elvált asszony. Gyerekei már felnőttek, kirepültek a fészekből. Családja zenész család, foglalkozását illetően kilóg a családból. Gyerekként alapélménye, hogy apja nem fogadja el, részben mert lánynak született, részben mert nem akar zenélni. Az elfogadást nehezíti egy vele született kézujj deformitás is. Anyja nem áll mellé. Az évek során Gizella egyre inkább fiúvá válik apja kedvéért, ezzel eltávolodik anyjától. A játék idején az apa már nem él. Az imaginált képet megjelenítő rajzon Gizellát alkaida-s férfiak viszik kivégzésre, mint az Antigonéban (sic!). A színpad szélén ül egy bohóc.
1. Jelenet:
Hősnőt két férfi fogja közre, viszik a vérpadra. A színpaddal szemben két néző, a színházi árokban a karmester, illetve a színpad szélén egy bohóc van megjelenítve. Hősnő fején lepel. „Rohadjanak meg, nem hagyom magam, csak azért sem …” – mondja.
A kivégző osztag fennhangon beszél: „Ez a nő egy senki, bedobjuk valami szemétbe … Elég volt belőled, nem számítasz, hülye ribanc”
Bohóc: „Ez csak a színpadon történik, engem nem érdekel, jó, hogy nem velem történik, megúsztam, nem kell ebben részt vennem …”
Ekkor a protagonista spontán kilép szerepéből, és „kiszól”: – Anyám jutott eszembe. – Ettől kezdve tudjuk, hogy a bohóc az anya, de a többi szereplő egyelőre még nem veti le színházi szerepét.
A karmester nem akar tudomást venni az esetről, az egyik néző aggódik, a másik unalommal védekezik a tragédia érzelmi hatása ellen.
Tükörből nézve a protagonista felismeri a családját, a kivégző osztagot az apa és az apai nagybácsi képzik, a bohóc az anya, a nézők a zenész unokatestvérek, a karmester a család zene iránti elkötelezettségét, a családi delegációt képviseli, egy olyan családot, ahol a protagonista azt kell érezze „az én sztorimat senki nem fogadja el’’.
2. Jelenet:
A szín ugyanaz, csak a szereplők helyett családtagok jelennek meg.
Apa a lányához: „Kicsit selejtesnek születtél. Lány vagy, nem vagy elég vagány, idegesítesz. Én fiút szerettem volna, egy olyan fiút, aki vagány, és jól zenél. Reménykedtem, hogy a fiú unoka majd ilyen lesz, de őt már nem éltem meg.”
Az anya nem képes támaszt nyújtani a lányának: „Ne foglalkozz ezzel, ne legyél már ilyen furcsa! Mindig konfliktusba kerülsz. Lány létedre miért nem tudsz csendben maradni?”
Apa és lánya üvöltenek egymással, amire anya egyetlen reakciója: „Mit gondolnak a szomszédok?”
Gizella:” Legszívesebben behúznék a férfiaknak. Becsaptak. Másnak állítottak be, mint ami vagyok.”

3. Jelenet:
A dühöt próbáljuk felszínre hozni, sikertelenül. A protagonista kijelenti: „Egy nő nem verekszik.” Ezt követően azt a legkorábbi elérhető emléket keressük, amikor azt élte meg, hogy édesapja leértékelte.

4. Jelenet:
A balatoni telekre utaznak vonattal. A kislány 5-6 éves. Az apa újságot olvas. Gizellával senki sem foglalkozik, unatkozik, lóbálja a lábát, rugdossa az apját.
„Krisztustalan gyerek, miért nem marad békén?” – mondja az apa fennhangon. Úgy szidja le a lányát, hogy közben nem hozzá beszél, ezzel is ignorálva őt és igényeit. Ez után behívjuk Felnőtt Gizellát, aki megvédi és megvigasztalja Gyermek önmagát, de a szülőket nem tudja helyre igazítani.
A Felnőtt Énnél erősebb üzenete van a Családi Szellemnek, mely nem várt módon egyfajta pozitív átkeretezését nyújtja a családi értékrendnek, lehúzó és szelf-torzító delegáció helyett erőforrásként mutatkozik meg: „Ne maradj ebben a helyzetben. Ne belém kapaszkodj! Vállald önmagad. Hidd el, hogy ki tudsz ebből kapaszkodni!”

5. Jelenet:
Visszatérünk az indító jelenethez, a rendező átadja a rendezés jogát a protagonistának, aki ezen a szinten is lehetőséget kap arra, hogy átírja saját történetét. A rendező kiemeli a hősnőt a pribékek karjai közül, és a bohócot adja át nekik kivégzésre.

Összefoglalás
Mindkét esetben egy lány gyermekével elégedetlen apát és egy identifikáció céljára alkalmatlan, tehetetlen anyát látunk. Ez a fajta családi konstelláció nem kedvez az ödipális (illetve Elektra) helyzet kialakulásának, még kevésbé az ödipális konfliktus meghaladásának. A lány nem élheti meg, hogy ő az apa kis kincse, aki szabadon fantáziálhat arról, hogy egy napon, majd ő lesz az apa felesége. De a rivalitás helyzet sem alakul ki egy tehetetlen anyával szemben, még kevésbé várható egy későbbi azonosulás ezzel az anyával. Nem csoda, hogy mindkét esetben az apával való azonosulás, az apának való megfelelési törekvés alakul ki.
Mindkét esetben pozitív kimenetelű alaphelyzetről beszélhetünk. Az első esetben láttuk, hogy a férj kezdeti támogatása nyújtja azt a fajta megerősítést, amit a szülők nem tudtak biztosítani, a második esetben a család szelleme ad erőt a saját, autentikus szelf kialakításához.
A pszichodráma játék mindkét esetben képekké alakítva a belső történést végletesen sűrített, koherens narratívába rendezi a protagonisták életét.
A surplus reality az első esetben a meghalt apának kínál megbocsájtást, illetve megtörténik az apának való megfelelés igény elengedése, a protagonista azonosul saját nőiességével. Ezzel a játék a párkapcsolat jövőbeli rendezésére kínál egészségesebb keretrendszert.
A második esetben a surplus reality az anyával szemben érzett, és talán nem megélt harag szimbolikus kifejezésének kínál teret.

Második rész, az igazi trauma

Rám feküdtél, s azt súgtad mindez csak egy játék.
S úgy hívtad magad, hogy te vagy a “sötét árnyék”.
Eme emlékekkel fekszem, s kelek.
Mondd, mit tegyek, hogy jobb ember legyek?

Eset ismertetés (3)
Háttér információ: Johanna 23 éves nő. Egyetemista. Gimnázium óta szenved Anorexia nervosa restriktív formájában. Súlya terápiába kerüléskor nem ijesztően alacsony, BMI-je 14.5 és 15 között mozog, de rendszeresen előfordul, hogy null-kalóriázik. Ha eszik, többnyire csak bébiételt fogyaszt, rendkívül kis mennyiségben.
Szülei 2 éves korában elváltak, édesapja külföldre költözött, nem tett különösebb erőfeszítést, hogy lányával tartsa a kapcsolatot. Johanna 4 éves volt, amikor anyja kapcsolatba került Alex-szal, mely kapcsolat 5 éven át tartott.
Alex rendszeresen molesztálta Johannát 4 és 9 éves kora között. Ráfeküdt a meztelenre vetkőztetett kislányra, párnával fojtogatta, órákra bezárta őt a fürdőszobába. Amikor dühös volt, késsel össze-vissza vagdosta az ülőgarnitúrát. Az anya sok mindenről tudott, ennek ellenére rendszeresen előfordult, hogy otthon hagyta a kislányt a nevelőapával. A nagyszülők és az anyai nagybácsi is tudtak valamennyit az abúzusról, de senki nem lépett. A nagybácsi egyszer szóba hozta Alex viselkedését, mire Alex megfenyegette, hogy kidobja őt az ablakon. Ettől kezdve a nagybácsi nem ment többet Johannáékhoz. Alex az anyát is verte, ennek kapcsán Johanna elmondja, bűntudta van, hogy nem tudta megvédeni anyját. Miután Alex elköltözött, az anya alkoholba fojtotta bánatát. Ekkor sem volt ideje és energiája lányára.
A pontos részleteket mind a mai napig nem ismerem, megengedő és elfogadó módon tárom fel a fájdalmas traumatikus múltat, nem kérdezek, türelemmel várok. Jogi lépéseket nem tettem. Próbálom Johannát bátorítani ennek megtételére.
Johanna eddig életében számos segítőt szerzett, akik egy idő után vagy abuzálták, vagy a kudarcuk fájdalmát enyhítendő Johannát hibáztatták. Így tett egy pszichológus terapeutája is, aki számos határátlépést követően lemondó és egyben degradáló tartalmú üzenetben köszönt el tőle.

Pszichodinamikai megfontolások
Az anorexia nervosa egyik legfontosabb pszichodinamikai jellemzőjének a disszociatív belső hangot tartom, mely, mint egy belső inkvizítor, kínozza a pácienst, nem engedi, hogy étkezzen.
Pugh és mtsai ezt a belső hangot (Eating Disorder Voice (EDV)) anorexia nervosa esetében 33,3%-ban azonosították, kevert evészavar (Mixed ED) esetén 96,2%-ban. Az ő megfigyelésük szerint ez a hang kezdetben sokszor pozitív, később ellenségessé válik. Minél inkább pozitívnak érzi a páciens a hangot, annál nehezebb számára az ellenállás. A belső hang összefüggést mutat (1) a betegség súlyosságával, (2) a fennállás hosszával, (3) az étkezéshez és testalakhoz kapcsolódó negatív attitűddel, és a (4) negatív önképpel. Véleményük szerint a hang kontextusát vesztett kognitív tartalom, mely korai traumatikus élménnyel függhet össze, továbbá jelentés hordozhat, mely jelentés vagy a traumával vagy valamilyen interperszonális konfliktussal kapcsolatos. (Pugh,M, Waler,M, Esposito,M, Childhood Trauma, Dissociation, and Internal Eating Disorder „Voice” (2018) Child Abuse and Neglect, Vol.86, Dec 2018 pp:197-205)
Véleményem szerint ez a belső hang, az esetek többségében, a Felettes Én agresszív aspektusához tartozik.
Janet szerint a disszociáció a szintetizáló kapacitás gyengeségéből következik. Osztva álláspontját, úgy gondolom, a Felettes Én agresszív része integrálatlan formában perzisztál, csak elvárásokat és kegyetlen követelményeket tartalmaz, a Felettes Én jutalmakat tartalmazó, a követeléseket megszelídítő aspektusához nem képes hozzákapcsolódni.
Másik feltételezésem, hogy a Felettes Énnek ez a része, abúzust elszenvedett betegek esetén, az agresszorral való azonosulás eredményeként alakul ki.
Johanna esetében nem csak a hosszan fennálló és ismétlődő szexuális és fizikális abúzus, az életveszélyben levés visszatérő élménye, de az anya és egyéb családtagjai részéről az érzelmi elhanyagolás is megvalósult.

Terápia lépései
Fenti elméleti megfontolásokból kiindulva azt terveztem, hogy Disszociatív Kerekasztal technikát használva megjelenítem az Énrészeket, majd az Egészséges Énrész/énrészek és az Anorexiás „kisördög” között kommunikációt indítok. Tudtam, hogy Johanna rossznak és bűnösnek érzi magát. (Feltételeztem, hogy a bűntudat, mely nem engedi, hogy étkezzen, az ő esetében is az agresszorral való azonosulásra vezethető vissza.)
Ezzel párhuzamosan a trauma átírásra is elkezdtem előkészületeket tenni. Egy ülésben Biztonságos Helyet kerestem, mely nagymama kertjében a hintaágy volt. Itt asszociáltan meg tudta élni önmagát gyerekként, de nem volt képes Felnőttként odamenni önmagához és megszeretgetni ezt a kislányt.
Felnőtt Segítőt keresve egy gimnáziumi tanára jelent meg, egy idősebb szemüveges férfi, aki mindig nagyon támogató módon viszonyult hozzá. Aggódtam, hogy Johanna nem fogja őt elég bátornak és erősnek érezni, ha a kislány segítségre szorul, ezért egy másik ülésben egy Erőállatot is hívtam, ami egy hatalmas Fehér Tigris képében öltött testet.
A Disszociatív Kerekasztal alkalmazása során megjelent a kislány, a felnőtt Johanna és Alex. Segítő erők nem tudtak belépni. Alex mindenkit rettegésben tartott a szobában. Kénytelen voltam terapeutaként belépni, de nem vettem át a vezetést, pusztán támogatásomról biztosítottam őt, ezzel annyit sikerült elérni, hogy azt el tudta képzelni, hogy Alexet a szobába belépő terapeuta kitoloncolja. Kiderült, Alex az „arca” az evést megtiltó integrálatlan Felettes Én darabkának. Egyelőre megoldatlan problémaként tornyosul a terápiában.
Kérdések özöne
A terápia jelen szakasza a megoldatlanságról szól. Mit lehet akkor tenni, ha nincs felnőtt egészséges énrész? Ha nincs behívható felnőtt segítő? Ha az előre megalkotott segítő állat, egy Fehér Tigris is gyámoltalannak bizonyul? Ha a behívott terapeuta sem tűnik elég erősnek? Mit lehet tenni, ha az agresszorral való azonosulás primitív énvédő mechanizmusának következményeként az agresszor beépül a Felettes Énbe, és uralja azt? Lehet-e jobb belátásra bírni? El lehet-e pusztítani? Ha igen, ki lesz erre képes?

Johanna állapota hullámzó. Néha eszik, előfordul, hogy szilárd táplálékot is, más napokon az evés okozta kínzó bűntudat miatt null-kalóriázik. Az egyetemi vizsgáit letette. Már csak a szakmai gyakorlat és az államvizsga van hátra.
Az imaginatív terápiás üléseket átmenetileg felfüggesztettem. A jövőben KIP képekhez való visszatérést tervezem. Beléphetnék a képekbe egészséges felnőttként, hogy tápláljam őt, de nem akarom az amúgy is próbára tett Áttételt nagyon megterhelni. Legfőbb célom a következetes kerettartás mellett az állandóság és elfogadás biztosítása számára. Mindehhez tanulom elviselni a tehetetlenség érzését.

Szakmai meggyőződésem, hogy bár fontos az alkalmazott technika, de mindent felülmúl a kapcsolat fontossága. Vajon tudok-e olyan alanyközi teret biztosítani számára, ahol átírhatja Felettes Énjét? Vajon elegendő időt kapunk-e ehhez?

Bp. 2023.05.26.